2017. december 5.

Rejtélyes ufóesetek nyomában

Rejtélyes ufóesetek nyomában címmel tartottam előadást a Párbeszéd Tere XIX. kerületi klubhelyiségében 2017. november 30-án.


Először Kenneth Arnold pilótát mutattam be, aki 1947. június 24-én elsőként került bele az ufológia nagy történelemkönyvébe azáltal, hogy a Rainer-hegy feletti repülése közben kilenc olyan repülő szerkezetet észlelt, amelyeket egyetlen földi repülőhöz sem tudott hasonlítani. Esetével behatóan foglalkozott a CIA és az FBI is, mindkét szervezet hitelesnek minősítette Kenneth Arnold beszámolóját. Kenneth-től származik a csészealj kifejezés, amely elterjedt az egész világon, bár nem árt tudni, hogy ő nem a repülő szerkezetek alakjára, hanem azok levegőben való mozgására használta ezt a kifejezést.







Másodikként egy olyan esetet mutattam be a hallgatóságnak, amely 1950. június 17-én történt Kelet-Németországban, Oskar Linke-kel és lányával, Gabriellával. Elsőként ők számoltak be egy olyan harmadik típusú találkozásról, amelynek során módjuk volt megfigyelni nemcsak az idegen járművet, de annak utasait is. Esetükkel foglakozott a Blue Book Projekt keretein belül dr. J. Allan Hynek csillagász, egyetemi tanár, ufológus is, aki hitelesnek minősítette a beszámolójukat.



Ezután szó esett a Betty és Barney Hill házaspárról, akik 1961. szeptember 19-én egy negyedik típusú találkozást éltek át. Ők már nemcsak megfigyelni tudták az ufót és az ufonautákat, hanem el is rabolták őket az idegenek. Az ő esetük is bekerült a Blue Book Projektbe, több hatóság foglalkozott az eset hitelességének vizsgálatával, s végül hitelesnek minősítették.


Travis Walton 1975. november 5-én élt át negyedik típusú találkozást, ő öt nappal az eltérítése után került csak elő. Történetével számtalan rendvédelmi szerv foglalkozott, még hazugságvizsgálatot is végeztek rajta, amely alátámasztotta szavait.


Ötödik típusú találkozásra is mutattam példát, a kedvencemet, az 1974. június 7-i esetet, amelyben egy erdélyi ufókutató, Izsáky László kutatásainak eredményeképpen sikeresen lecsalogatta az ufót, és 86 darab aranylemezt vehetett át.



Majd felhívtam a figyelmet a legelterjedtebb hoaxokra, kamuképekre is, amelyeket sajnos leginkább az ismert ufókutatók szeretnek felhasználni cikkeikhez, könyveikhez.

Csupán az előadásom előtt derült ki számomra, hogy elromlott a projektor, és elmarad az élő videó is, de ez sem vette el a kedvem attól, hogy a jelenlévőknek becsülettel prezentáljam a témában végzett kutatásaimat, és ezután bőven maradt időnk beszélgetni is, amely ezúttal is nagyon érdekes tanulságokkal zárult. 
Itt szeretném megköszönni mindenkinek, aki vette a fáradságot és eljött a rendezvényre, illetve a házigazdáknak is, akik lehetőséget biztosítottak számomra.





Perlaki Zsuzsanna Éva

BETILTOTT TÉNYFELTÁRÁS!
Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról készült könyvem megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com emailcímre küldött üzenetben, könyvesboltokban nem kapható!









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése