2016. július 24.

Egyre erősebb a Meridián Csoport szellemisége

Újabb ufós pikniket tartottunk a Népligetben


2016. július 23-án, szombaton ismét megrendeztük az immár hagyományos Meridián pikniket a Népligetben!



Annak ellenére, hogy délután kettőkor leszakadt az ég, és egyórás nyári zápor áztatta Pestet, a meghirdetett találkozó idejére, pontban háromkor elállt az eső és kisütött a Nap a Népligetben.



Szokás szerint a Planetárium előtt találkoztunk a résztvevőkkel, és együtt mentünk át a megszokott helyünkre, a népligeti Hársfa térre. Néhányan később érkeztek, értük visszamentünk a Planetáriumhoz.
Örömmel tapasztaltuk, hogy nem mindenkit tartott vissza a zuhogó eső, és bízva az égiek kegyelmében, eljött a rendezvényünkre.
A Meridián Csoport tagjai közül voltak, akik most először jöttek el találkozónkra, kilépve a virtuális világból, és köszönthettünk olyan tagokat is, akik már többször részt vettek előadásainkon és túráinkon is. 
Itt külön köszönetet szeretnék mondani nekik: Apró Istvánnak, aki eddig minden rendezvényünkön ott volt oszlopos tagjaként a Meridián Csoportnak, és Nio Poutinak, aki Erdélyből jött el hozzánk, hogy ismét találkozhasson velünk. Cápának és a két Gábornak is külön köszönet, amiért vidékről vonatoztak, buszoztak fel hozzánk, hogy részt vegyenek a pikniken. Nagyon megtisztelő számunkra mindannyiuk kitartása, és a Meridián Csoport felé irányuló szeretete! 




A piknik elején Prusi röviden beszámolt a Meridián Csoport elmúlt másfél éves munkájáról, előadásainkról, túráinkról és rendezvényeinkről. Elmondta, milyen indíttatás vezette őt, amikor megálmodta ezt a csoportot. Beszélt arról is, milyen támadások értek bennünket, amiért megalakultunk. Szólt arról, hogy az elmúlt két évtizedben mennyi munkát fektetett abba, hogy az ufókutatás iránt érdeklődőket objektíven tájékoztassa, ennek érdekében több száz cikket publikált ilyen témájú újságokban. Hangsúlyozta, milyen kiábrándult lett, amiért ezek a lapok egyre színvonaltalanabbakká váltak, hiszen évről évre ugyanazokat a lerágott témákat járják körbe. Néhány kivételtől eltekintve olyan szerzők cikkeit adják le sorozatban, akik szóról szóra lemásolják más szerzők publikációit, az eredeti szerzők nevének említése nélkül, illetve önmagukat újságírónak nevező személyek minősíthetetlenül rossz fogalmazású, stilisztikailag is értékelhetetlen írásait terjesztik, ezzel egyre nagyobb gödörbe taszítva az amúgy is megrekedt, nevetségessé vált ufótémát. Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy ezekhez a lapokhoz többé nem adja a nevét, nem ír olyan magazinokban, amelyek csak lejáratják a témát, és elhatárolódik attól is, hogy ezen lapok szerzőinek lopott, gagyi cikkei között jelenjenek meg tanulmányai. Természetesen továbbra is számos témán dolgozik: főállású újságírói, szerkesztői munkái mellett vezeti az Idegen Zóna és a Misztikus Zóna blogokat is. És halad tovább előre a Meridián Csoport vezetőjeként az általa megálmodott úton, hogy összehozza az azonos érdeklődésű embereket, és velük közösen válassza el az "ocsút a búzától" annak érdekében, hogy újra vállalhatóvá váljon az ufótéma, és komolyabban is foglalkozzanak vele az emberek.


Ezután én következtem, beszéltem az általam vezetett Izsáky-expedícióról és a Kakastaréjnál történt sikeres ufólehívásról. Beavattam az érdeklődőket abba is, hogy mennyi támadás ért, mióta foglalkozni kezdtem ezzel az 1974-es esettel, több ízben megpróbáltak megállítani abban, hogy feltárjam az eset kapcsán azóta megszerzett, eddig publikálatlan információkat. Több ízben megfenyegettek, hogy "fogjam be a pofámat", különben káros hatással lehet ez az én egészségemre nézve. Illetve ármánykodásokkal, álbarátságokkal fűszerezték a készülődésemet az expedícióra. De semmi sem tarthatott vissza, még az sem, hogy komoly bokasérülésem lett az indulásunk előtt három héttel, így bottal és bokarögzítővel másztam meg az 1400 méteres hegyet, hátamon a felszereléssel. Beavattam továbbá tagjainkat néhány olyan információba is, ami az expedíció során történt velünk, valamint beszéltem arról is, hogy mennyi mindenre rájöttem az Izsáky-eset kapcsán. Említést tettem arról is, hogy tudom, miért akarnak elhallgattatni engem, sok "csontváz" került elő a "bőrönd" mélyéről. Ezekről továbbra is beszámolok a Gondolatok az égbolt alól blogomon, illetve készül a könyv is.

Ezután a tagjaink mutatkoztak be, meséltek önmagukról, arról, hogy miért érdeklődnek a téma iránt, valamint elmesélték saját élményeiket, tapasztalásaikat. 



Baráti hangulatban zajlott a piknik, számtalan dologról beszélgettünk, szóba kerültek az ufótéma mellett többek között más paranormális jelenségek, a természetgyógyászat, különböző összeesküvés-elméletek, a magyarság és az emberiség eredete is.





Nagyon tanulságos és érdekes információk cseréltek gazdát a piknik alatt, amely este nyolckor még nem ért teljesen véget. Néhány tagunknak sajnos muszáj volt hazaindulnia, de a többiek szívesen tartottak velünk otthonunkba, ahol hajnalig beszélgettünk tovább. Végül hajnali fél ötkor ért véget a találkozó.

Mindenkinek köszönöm a részvételt, rengeteg energiát és szeretetet adtatok nekünk, és visszaigazolást arra, hogy van értelme tovább haladni az úton, amin elindultunk. Bízom benne, hogy továbbra is növekedni fog azok száma, akik el merik hagyni a virtuális teret, és személyes találkozóinkon is szívesen részt vesznek. A jövőben is várunk mindenkit szeretettel a Meridián Csoport által szervezett rendezvényeinkre, előadásainkra, túráinkra, piknikekre!


Perlaki Zsuzsanna Éva

A Gondolatok az égbolt alól blog összes bejegyzése szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő összes bejegyzés, saját szerzemény. Ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása  az engedélyem nélkül TILOS!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése