2015. május 27.

A magyar űrutazás 35. évfordulója

Programsorozat volt Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós tiszteletére 2015. május 27-én, űrutazásának 35. évfordulóján a Stefánia Palotában.



Magyarország hetedikként lépett ki a világűrbe Farkas Bertalannak köszönhetően, aki 1980. május 26-án 20.20 perckor a Szojuz-36 fedélzetén elhagyta a Földet.
Az űrutazás 35. évfordulója alkalmából rendezett egész napos programsorozat délelőtt 10-től délután 5 óráig tartott.
"Ad astra per aspera - Tövises az út a csillagokig" címmel Kovács Ferenc repülőmérnök a repülés és az űrhajózás történetéről tartott előadásával kezdődtek a programok. 
Utána dr. Remes Péter nyugállományú orvos ezredes következett, aki több mint 35 évvel ezelőtt közreműködött a két magyar űrhajósjelölt, Farkas Bertalan és Magyari Béla repülő-alkalmassági vizsgálatában és egészségügyi felkészítésében. 








Előadásában többek között szó esett az űrhajósok kiválogatásáról is.
Majd a Masat-1-ről, hazánk első kisműholdjáról tudhatott meg többet a hallgatóság Horváth Gyulától, a kutatócsoport projektvezetőjétől.
Ezután Kovács Gellért filmszerész boncolgatta, hol húzódik a határ a sci-fi és a valóság között.
Délután 4 órakor került sor Farkas Bertalan köszöntésére, aki meghívott az eseményre néhány külföldi űrhajóst is.







Este a Veszprémi Légierő Zenekar koncertjével ért véget a programsorozat. 
Az előadások alatt kiállítás is volt, ahol Farkas Bertalan néhány személyes holmiját is megnézhettük. Mindezek mellett a csillagvárosi kiképzésről, a fedélzeti kísérletekről és az űrrepülésről, valamint a leszállásról készült felvételeket, leírásokat lehetett megnézni.








Külön élmény volt, hogy Farkas Bertalan a köszöntő után egy külön teremben várta az érdeklődőket, akik kérdéseket tehettek fel neki, és a végén lehetett kapni autogramot, illetve közös fotót is készíteni vele.
Sok gyermek is részt vett a rendezvényen, akik bőszen faggatták az űrutazásáról, hogy mit evett, milyen volt a súlytalanság, félt-e az utazása közben, és még sorolhatnám. Berci mindannyiuknak nagy szeretettel válaszolt. 




Majd komolyabb kérdéseket is kapott a jelenlévőktől, többek között az érdekelte a közönséget, hogy látott-e valamilyen földönkívüli életre utaló jelet az űrben. Farkas Bertalan erre azt válaszolta, "nem kopogtattak be kis zöld emberkék a Szojuz ablakán, és tudomásom szerint más űrhajós sem találkozott még velük, de hiszek abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban".
Remek program volt. Rengeteg fényképet is készítettem, abból láthattatok egy kis ízelítőt.

Lilith AzElső

A Gondolatok az égbolt alól blog összes bejegyzése szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő összes bejegyzés saját szerzemények, ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása az engedélyem nélkül TILOS!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése